CLICK HERE FOR BLOGGER TEMPLATES AND MYSPACE LAYOUTS

2009. november 10., kedd

Karácsonyi lógók IV. és a 100. olvasó



A megígért műhelyfotó is érkezik, de nem most, mert bár a műhely szinte teljesen kész van, fotók még nem készültek. A hétvégi közös varrás jól sikerült, bár mindent nem sikerült befejezni, amit szerettünk volna, de így legalább jó okunk van egy következő alkalom szervezésére.

Folytatom a karácsonyi lógók készítését, kicsiket és nagyokat egyaránt, sőt úgy is fogalmazhatnék, h lassan kiesnek a szemeim a hímzéstől és a pelenkaöltéstől... na, de én kerestem a bajt...:)



Végül, de annál nagyobb örömmel:
Ünnepelünk, mert bejelentkezett a 100. rendszeres olvasó Ágó Varróműhelyébe! Nagyon örülök, h ilyen sokan olvassátok a bejegyzéseimet és nézegetitek a varormányaimat!
Nagyon köszönöm, h itt vagytok és örülök, h kb 10 hónappal ezelőtt rátaláltam erre szövevényes, izgalmas, blogolós , kreatív társaságra.

Persze ezen alkalomból, nem maradhat el az ajándékozás sem. Arra kérlek, ha a rendszeres olvasóm vagy, hagyj bejegyzést ennél a posztnál november 12- én éjfélig, 13- án pénteken, pedig kisorsolom a szerencsés olvasót, akit egy ÁgóVarróMűhelyé-ből kikerülő ajándékkal fogok meglepni.

Ági

42 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Emlékszem, én is hogy vártam a 100. rendszeres olvasót :D minden jót a blogodhoz :)

Kaoka írta...

Kedves Ágó!
Nagyon szivet melengetőek a munkáid, szeretek itt nézelődni. Én is kíváncsian várom a műhelyed fotóit. :)

KicsiKató írta...

Én is nagyon várom már a műhelyfotót, a sok pelenkaöltés meg igazán megéri, nagyon hangulatosak a díszek!

Delfike írta...

Most találtam csak ide hozzád, és mindjárt meg is lepődtem,hisz csak egy ugrásra lakom tőled. :)
Nagyon tetszenek a munkáid!Most megyek és visszaolvasok. ;)

boGár írta...

100 rendszeres olvasó! Hol vagyok én ettől... ;)
Ami azt illeti, megértem mind a 100-at! Ide mindig érdemes benézni! Gratulálok!

Dóri írta...

Hú, te már a duplájánál jársz, mint én. :) Gratulálok hozzá. :) Nem csodálom, hogy ennyien vannak, szépeket lehet nálad látni mindig. Jelentkezem én is, hátha nyerek valami Ágósat. :)

Barbi írta...

De jó! Az is, hogy ilyen szép számot értek el az olvasóid, hát még, hogy újra játszani lehet nálad! :D Én nagyon szeretek ám mindig idejönni! Csodásak ezek a fenyődíszek is! :D Még száz, meg még száz olvasót kívánok a jövőben! :D

Rita írta...

Gyönyörüek a munkáid, kivánok még egyszer 100 olvasót!!!!!

Évi kreatív oldala írta...

Gratulálok a 100. rendszeres olvasóhoz! Szépek a munkáid!

leda írta...

Jé, már több is, mint 100 olvasód van! Gratulálok! A munkáid tényleg szépek, igényesek! :)

Ida13 írta...

Olvasód vagyok, rendszeres. :)

ccsigaház írta...

én azt hiszem, az elsők között voltam! Gratulálok!

enigma írta...

az vagyok, igen:)...szeretek hozzád járni, és örülök, ha boldoggá tesz téged ( is) a blogolósdi :)

Szentimrey Réka írta...

Nagyon örülök, hogy Rád találtam, nagyon tetszik a stílusod!

rozandi írta...

Gratulálok a most már több mint 100 rendszeres olvasódhoz. ez annak köszönhető, hogy nagyon klassz a blogod, és kedvesek, szépek a munkáid. Nekem ezek a kis szívecskék különösen bejönnek.

kinga írta...

Én nagyon örülnék neki :)

Katus írta...

Gyönyörűek a munkáid. Nem tudok betelni velük.
Egyébként csak pár napja járok ide, mivel kezdő vagyok a blogspoton. Szívből gratulálok neked, nem csak a 100 rendszeres olvasódhoz, hanem a munkáidhoz is.
Katus

Julcsi írta...

Én csak nemrég jutottam el hozzád, de rögtön jelentkeztem is rendszeres olvasónak, mert már akkor éreztem, hogy jó ide jönni!
Szívesen ünnepelek veled, hisz van miért:D

Edige írta...

Gratulálok a 100. olvasóhoz és a blogodhoz is!

Adri írta...

Titkos olvasó is jelentkezhet? ;-)
Gyönyörűségeket készítesz... nem csoda, hogy ilyen sok olvasót vonz a sok ízléses és finom portéka. Nagyon szépek ezek a mostaniak is, de legutóbbi nagy kedvenceim a kis fagolyós karácsonyfák. :)

Lidércke írta...

Gratulálok! :)) Én is egy vagyok a 106-ból (per pillanat ennyi). :) Nagyon szépek a munkáid, mindig szívesen nézelődök nálad.

hargitaibea írta...

A kedvencem vagy,
de ezt úgyis tudod! :)

további több száz olvasót, és remek ötleteket kívánok!

Edina írta...

Gratulálok a sok olvasódhoz és a gyönyörű munkáidhoz is!

lomaquilt írta...

Gratulálok a blogodhoz és a gyönyörű karácsonyi lógókhoz. Ha megengeded saját célra lelopok egypár ötletet.

Andi írta...

Szia! Én is rendszeresen olvaslak téged és igen, nagyon jó sok ötleted van, amit én is szívesen megvalósítok magamnak.

Judit írta...

Szia!
Én a napokban találtam Rád, és nagyon örülök, mert rengetek szép, igényes dolgokat készítesz. További több száz olvasót kívánok még! És kellemes varrogatást!

Anita írta...

Az eddigi karácsonyi lógójaid is nagyon nagyon tetszettek, de ha lehetséges ilyen akkor ez a bordó hímzéses talán még szebb! Gratulálok a sok olvasóhoz!

Sziranszki írta...

Szia! Bejelentkeztem és körbenéztem, megértek mindenkit aki rendszeresen olvas, most már én is :) Gratulálok az eddigi munkáidhoz, blogodhoz, csak így tovább! Kriszti

Abile írta...

Móni Barátnőm Kanadából hívta fel Rád a figyelmemet, még anno... :o) Azóta is rendszeresen olvaslak! Gratulálok a sok-sok olvasódhoz!

Jutus írta...

Én is jelentkezem és gratulálok a sok-sok olvasóhóz,de még inkább a gyönyörű munkáidhoz!!!

AudreyN írta...

Gratulálok és még nagyon sok olvasót kívánok. És is csatlakozom a játékhoz, nagyon örülnék egy Ágós meglepinek. :-)

Rongyi írta...

Gratulálok a sok olvasóhoz!
Éppen tegnap olvastam azt a szinte már közhelynek számító, de mégis nagyon igaz gondolatot, hogy az ember abban lehet igazán sikeres, amit szívből csinál. Te megtaláltad a lehetőséget és az utat, és az eredmény nem marad el :). Ez szerintem lelkesítően hat sok emberre...rám is :)

á írta...

gratula a sok olvasóhoz. nagyon szépek a munkáid, öröm bennük gyönyörködni.
á

Zsenilia írta...

Most már én is rendszeres olvasód lettem. Gratulálok a munkáidhoz! Én még kezdő vagyok varrás téren és csak ámulok-bámulok nálad (is). :))

zseniko írta...

Kedves Ágó!
Szeretem a munkáid, mert egyediek, mert kedvesek és szeretetet sugároznak.
Nekünk kellene ajándékot adni neked, én most meg is teszem.
Küldök neked egy gyönyörű Weöres Sándor vereset, melynek címe: Örök pillanat.
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

Sok szeretettel:
Enikő (a Duna mellől)

Miss Scotty írta...

Gratulálok, hogy ilyen sokan szeretik a blogodat. Számomra ez nem meglepő, hiszen egyedi és minőségi, amit csinálsz. További sok sikert és erőt kívánok neked.

Üdv. Varázsollós Scotty

Cserke írta...

Milyen jó, hogy Pákosztostól idetaláltam. Nagyon szép dolgokat készítesz:))

Monika írta...

Nagyon szépek a munkáid és örülök, hogy rábukkantam az oldaladra. Ha nem is a 100. rendszeres olvasó, de az lettem :)
Monika

Rinka írta...

Azt hiszem én vagyok a századik, az meg külön örömmel tölt el, hogy "földiek" is vagyunk. Én is Somogy megyében lakom.
Szépek a munkáid, és eredetiek. Sok sikert, és időt kívánok a további munkáidhoz.

Szecsi írta...

Nagyon szépek a munkáid! Örülök, hogy Rád találtam!

Ágó írta...

Kedves
Zsuzsi Kaoka... KicsiKató... Delfike... boGár... Dóri... BarbiRita Évi kreatív oldala leda Ida13 enigma rozandi kinga Katus Julcsi Edige Lidércke Edina Andi Judit Anita Sziranszki Jutus á Zsenilia Cserke Monika Szecsi ! Nagyon köszönöm a jókívánságokat!

Ccsigaház! Igen, talán Te voltál a legelső!  Köszönöm!

Adri! Igen, a titkos olvasó pont olyan megbecsült olvasó, mint a nem titkos!

Réka! Én köszönöm, h benézel hozzám! Tudnod kell, h a blogod és a munkáid a kedvenc 5- ben vannak nálam, amióta olvasni és nézegetni kezdtem a kreatív oldalakat!

Bea! Hát, remélem, Te is tudod, h ez kölcsönös (mármint a kedvencség), feljebb már emlegettem a bizonyos 5 kedvencemet…és nagyon köszönöm !!!

lomaquilt! Köszönöm! Csak nyugodtan gyűjts ötletet! 

Abile Nagyon örülök, köszönöm!

AudreyN  Hogy mindenkinek jusson egy mosolygós! Vigyázz magatokra!:)

Rongyi Köszi Kedves Rongyi!  Erről azért még beszélhetünk!
Kedves Zseniko! Nagyon köszönöm !!! 

Kedves Scotty ! Köszönöm!!!
Rinka! Köszönöm! Szabad faggatózni, h hol Somogyban? ...

Ágó írta...

A furcsa jelek mosolygós arcok, csak átváltoztak...:)))